Izland a világ más, lakott régiójával szemben igen sokáig lakatlan maradt, mígnem a vikingkorban, amely kezdetét úgy a 800-as évekre tehetjük, az északi emberek (Norsemen) el nem kezdtek hajókat építeni, amelyek elvihették őket az Atlanti-óceán északi részén át akárhova igen nagy túlélési esélyek mellett.
Izland első történésze, a „Bölcs” Ari Þorgilsson azt írtja az Íslendingabókban (Izlandiak könyve), amelyet kétszáv évvel a letelepedés után írtak, hogy a szigetet hat évtized alatt népesítették be, körülbelül 870-től 930-ig. Ezt a korszakot nevezzük Izlandon a letelepedés korszakának (Landnám Íslands).
 |
| Ingólfur Arnarson |
Ari semmilyen specifikus dátumot nem ad meg. Amikor 1874-ben, majd 1974-ben az izlandiak a letelepedés évfordulóját ünnepelték, azt egy későbbi történeti műben, a Landnámabókban (Letelepedés könyve) fedezhetjük fel, amit egy kevésbé figyelmes szerző írt.
Ennél jóval régebben volt egy sziget, ami már ezt megelőzően feltűnt európai földrajzi alkotásokban: Thule, ahol a nap örökké ragyogott a nyári éjszakákon. Ezt a szigetet sokan Izlanddal azonosították. Középkori izlandi források azonban azt is mondják, hogy voltak ír szerzetesek a szigeten, amikor az északi emberek megérkeztek.
Sokakban felmerült az a kétség, hogy hogy lehetetlen lakatlan ilyen sokáig egy ekkora sziget mint Izland, és sok feltételezés született ezzel kapcsolatban. Azonban ezek a teóriák mostanság megcáfolódni látszanak, ugyanis régészeti leletek azt bizonyítják, hogy a legrégebbi régészeti lelőhelyek ahhoz a réteghez esnek közel, ami vulkanikus hamuból áll és szinte egész Izlandot befedi, és amit “letelepedési rétegként” is ismerünk. 1995-ban ugyanennek a rétegnek a nyomait fedezték fel egy grönlandi gleccserben, amit az 871-re lehet datálni (egy-két év tévedési határ mellett).
Ari és a Landnámabók szerint, Izland első állandó lakosa Ingólfur Arnarson, aki Reykjavíkban telepedett le, ami később Izland fővárosává nőtte ki magát. Feleségét Hallveignek hívták, és jó néhány izlandi vissza tudja vezetni a családfáját ehhez a két emberhez. A Landnámabók még jónéhány embert említ, akik felfedezték Izlandot Ingólfur előtt, és akik közül egy adhatta fagyos nevét a szigetnék. (Izland, Ísland = jégföld)
A Landnámabók több mint 400 telepest említ, és azokat a helyeket, ahol telepedtek. A legtöbben Norvégia nyugati partjairól érkeztek, de sokan éltek a Brit-szigetek vikingtelepein is. Néhányan Skandinávia más régiójából jöttek és volt egy maroknyi ír származású telepes is. A telepesek elvoltak látva rabszolgákkal és talán feleségekkel, akik származásúk szerint valószínűleg kelta eredettel bírtak. A legtöbb telepes férfi volt, de nem mind. Szóval a sziget népessége igencsak kevert lehetett, habár a többség norvég eredetű volt, ahogy azt a nyelv és a tárgyi kultúra is mutatja.
Izland benépesítésének idején I. (Széphajú) Harald (Haraldr Hárfagri) norvég király egy királysággá egyesítette Norvégiát. A Landnámabók szerint sok telepes norvég nagyúr volt, akik elmenekültek a király uralma elől. A telepesek temetkezési szokásai és korai letepedésüknek maradványai azt feltételezik, hogy az izlandiak a kezdetekkor egyszerű földművesek, parasztok voltak, akik az új föld reményében hagyták el Norvégiát.
